AranyGriff - Indulás a Szakrális küldetésünk EGYütt működésének útján...

MENÜ

Amit a kristályok kezeléséről tudni érdemes...

 

A gyógyköveket használat előtt és után minden alkalommal meg kell tisztítani. Az azonban nem mindig egyértelmű, hogy a tisztítás csak általános megnevezés, ami több fázisra oszlik: 

kiürítés - tisztítás - feltöltés 

Ahhoz, hogy egy kő visszanyerje eredeti rezgési frekvenciáját, a használat közben felvett diszharmonikus rezgéseket, energiákat a végén minden alkalommal semlegesíteni kell. 

 

1. Kiürítés

A gyógykövek kiürítésére szolgáló szerek közül elsősorban a vizet ajánlom. A víz a nagy természeti elemek egyike, róla kapta a Föld a " kék bolygó " nevet. A másik elem a levegő. Víz és levegő hiányában nem létezne élet a Földön. 

Ezért a víz az egyik elem, amivel kiüríthetjük a gyógyköveket. 

Miért szükséges a kiürítés? 

A kövek használat során statikusan feltöltődnek. Ez melegedés, vagy az energiamező megváltozásának formájában nyilvánul meg. 
A folyó víz semlegesíti a statikus feltöltődést. 

Ehhez a követ egyszerűen a kezünkbe fogjuk és addig tartjuk hideg, vagy langyos víz alá, míg meg nem érezzük a tisztaságát. 

A porózus kövekkel azonban óvatosan kell bánni,ezek ne érintkezzenek sokáig a vízzel! 
Ezeket a markunkba zárva tartsuk a víz al, hogy ne közvetlen érintkezzenek vele. 

A porózus kövek közé tartozik többek között az azurit, a malachit, a krizokolla, a halit ( kősó ) és a türkiz. Ezekkel a kövekkel tanfolyamunk első moduljában részletesen is foglalkozunk. 

Minden követ, így a porózusokat is másképpen is kiüríthetünk. 

Két követ hirtelen és erősen egymáshoz ütünk, amivel úgymond sokkot okozunk bennük, amely által kiürülnek. Mint elfogadott módszer, le kellett írnom ezt is, de javaslom, hogy óvatosan használjuk, mert ha helytelenül csináljuk, kövünk eltörhet! 

 

2. Kristályok tisztítása

A kristályokat használat előtt érdemes megtisztítani nem csak a fizikai szennyeződésektől, mint portól, esetlegesen árcédula nyomaitól hanem a környezetéből és más emberektől származó energiáktól is, melyeket felvett vagy hozzátapadtak legyen szó gyógyító kőről vagy ékszerről.

A tisztítást nem csak az újonnan hozzánk került kövecskéken szükséges elvégezni, hanem minden meditáció vagy gyógyítás után is, hiszen nem szeretnénk újra találkozni ugyanazzal vagy egy alacsonyabb rezgésmintával, mint amit már magunkból kioldottunk korábban, viszont a lenyomata még a kristályban van.  A kövekből készült karkötőket, láncokat és medálokat is célszerű rendszeresen energetikailag letisztítani sőt a drágakővel díszített nemesfém ékszereket is ügyelve arra, hogy közben ne sérüljenek.


Egy kő tisztításának és ápolásának szükségessége nyilvánvalóvá válik, ha a természet felé fordulunk és ebből a szempontból vizsgáljuk. 

Egy kő, míg a természetben található, és nem kerül felszínre, a természet erői által folyamatosan tisztulhat. 
Amint kikerül onnan, kibányásszák, feldolgozzák, elveszíti ezt a lehetőségét. 

Mivel a köveknek egyensúlyt kell teremteniük energiáink között, nekünk kell tenni azért, hogy erőiket megőrizhessék. 

Minél hosszabb igénybevételnek volt kitéve egy kő, annál hosszabb ideig tart annak ápolása is!

 

 Számos tisztítási mód létezik, álljon itt néhány jól bevált lehetőség: 

 

Természetes vízzel: 

a forrásvíz vagy friss patak vize remekül leoldja a negatívitást. Otthon hideg folyó csapvíz alá tartva kristályunkat és ékszereinket is jó hatás érhető el különösen, ha mentálisan is kérjük a megtisztulást.

Vizualizáljuk, hogy a víz elmos bármilyen olyan energiamintát, ami nem a saját tiszta fénye és rezgése.

Figyelem! Vannak olyan ásványok, melyek sérülnek a víz hatására, mivel oldódnak általa.

  • Mit NE tisztítsunk vízzel: 
    • Szelenit, sivatagi rózsa, kősó, gipsz kristály, halitok (só), hematit, magnetit, mágnesvas, ulexit.

 

Sós tisztítás: 

A só lévén maga is kristályos szerkezetű nagyon hatékonyan távolítja el a negatív energiát, azonban óvatosan kell vele bánni. Bizonyos kristályokat tönkretehet a só, ezért a kristályt tegyük egy kisebb üveg edénybe és így helyezzük a sóágyba. Hagyjuk ott fél órára vagy akár órákra is, majd onnan kivéve jó alaposan öblítsük le folyó hideg vízzel.  A direkt sóba való ágyazás módszerét is időnként alkalmazzák, de én általános esetben nem javaslom, mert többet árthatunk vele, ha nem szakszerűen csináljuk.

 

  • Mit NE tisztítsunk direkt módon sóval:
    • opál, nemesopál, gyöngy, gyöngykagyló, szelenit, kalcitok, porózus kristályok, szabad vizet tartalmazó ásványok.

 

Tűz és só

A sómécses, sólámpa /halit/ nem csupán szép dekoráció, hanem energetikailag is tisztítja a teret, amelyben elhelyezik. 

Ezt a tulajdonságát felhasználhatjuk a kövek tisztítására is. 
Gyújtsuk meg a mécsest, a követ pedig tegyük a mécses peremére. A meleg fokozza a só hatását, és egy másik természeti elemet is felhasználunk : a tűz tisztító erejét. 

Használhatunk sókristályból készült aromalámpát is. Ilyenkor a követ a sólámpa felületére tesszük,hogy a só hatása kibontakozhasson. 

FONTOS:

 Mivel nem minden kő viseli el a sót, ha nem ismerjük pontosan a követ, vagy nem vagyunk biztosak a dolgunkban, inkább más tisztítási módot válasszunk!

 

 

Tűz és füst

Az indiánok és a sámánok régóta használják a tűz tisztító erejét. 
A természeti népek ehhez speciális növényeket és apró ágakat gyűjtenek. 

Mivel azonban nálunk csak kevesen vannak birtokában a megfelelő növénytani ismereteknek, legjobb, ha a tisztításhoz biztonságos helyen vásárolt tömjén, vagy szantál füstölőt használnak. 

Alkalmazása:Gyújtsuk meg a füstölőpálcát, tegyük mellé a követ, majd a füstöt fújjuk néhányszor a kőre, míg azt nem érezzük, hogy a tisztítás eredményes volt. 

Ékszer vagy egyéb magán célra használt kristályok esetében ennek a módszernek így önmagában nincs különösebb jelentősége. 

A kristályok programozásakor minden esetben használunk füstölőket, illóolajokat, különböző gyertyákat, annak megfelelően, hogy milyen kristályt, milyen életterületre programozunk. 

Azoknak is elengedhetetlen ez a módszer, akik gyógyító hatású kövekből speciális ( fogyókúrás, lelki harmonizáló, különböző területeken gyógyító ) ékszereket készítenek, hiszen ezeknél az ékszereknél alapvető elvárás, hogy ott és úgy fejtsék ki a hatásukat, ahogy az szükséges a használójának.

 

Tisztíthatunk még...

 

Füstölővel: 

a füstölő típusától függően tartsuk a kristályt a füstbe vagy az óra járásával ellenkezőleg mozgassuk körbe a füstölőt. Amikor végeztünk jól szellőztessük ki a szobát, hogy a negatív energiák eltávozzanak.

Gyertyalánggal: 

a kristályt gyorsan húzzuk át a gyetya lángja fölött ügyelve testi épségünkre. Azonban bizonyos kristályokat pl. az opált tönkreteheti a tűz. Másik mód, hogy négy mécsest helyezünk el a kristály körül és hagyjuk, hogy átjárja a tűz energiája amíg a mécsesek elégnek.

Földbe ágyazás: 

a tisztítandó kristályt ássuk be a földbe vagy helyezzük el egy földet tartalmazó cserépbe. Ez a mód alkalmazható a különösen negatív energiák leföldelésére. Ez hosszabb időt is igénybe vehet, hagyatkozzunk megérzéseinkre, meddig maradjon a kő eltemetve. Utána jó alaposan öblítsük le folyó vízben.

Egyéb módszerek: 

hanggal pl hangtállal, angyali és mesteri energiával, univerzális energiával (Reiki) és bárhogyan amit intuiciónk súg.

 

 

Tisztítás után a kristály természetes energiáját aktíválni lehet napfénnyel, holdfénnyel, természeti energiával, angyali közreműködéssel, szakrális geometriai elemekkel vagy hegyi kristály csúcsok közé helyezve illetve energetikai úton.  A kristályokkal való foglalatosság előtt mindig nyilvánítsuk ki legtisztább szándékunkat a szeretet és a Szent Szellem nevében.

 

Kapcsolódó kép3. Feltöltés

Pl. másik kő erejével...

 

Hegyikristály

Erre a célra legalkalmasabb a hegyikristálytű tiszta és erős energiarezgése. 
Ez a jól ismert hegyikristálynak a hegyes, természetesen fejlődött, megmunkálatlan formája. 

Egyes kristályok kőzetüregekben keletkeznek. Ezek az üregek nagyságuktól függően gyakran tálat formálnak. Ezt nevezik drúzának, vagy kristályháznak. 

A drúza keletkezésekor a koncentrált energia bezáródik az üreges térbe, ezért ezek a drúzák kiválóan alkalmasak más kövek feltöltésére. 

 

 

Feltöltheted köveidet ametiszttel is...

de ennél vigyázz, mert csak az ametiszt-kristályok alkalmasak erre a célra, a csiszolt szilánkok nem. 

Az ametisztben található vas és kvarc az, ami erőteljes energiarezgést kölcsönöz ennek a kőnek. 
A csiszolatlan ametisztkristály minden csúcsa más töltéssel bír, ezért ha ilyened van akkor elég, ha kövedet az ametiszt kristályházra tesszed.  

hatékony tisztítást eredményez ametiszt ágyra vagy nagyobb ametiszt rögre helyezve a kristályt. Azonban ha túl hosszú ideig hagyjuk ott tisztítandó kristályunkat akkor saját rezgését felülírhatja az ametiszt magas rezgése. Az ametiszt sem öntisztuló, tehát időnként az ametisztet is tisztítani szükséges.


Feltöltés hematittal

Köveidet ezenkívül feltöltheted csiszolt hematittal, vagy hematit szilánkokkal is. 

Ezek mágneszárványkáinak köszönhetően mágneses hatásúak, ezért éred el vele a kívánt feltöltő hatást. 

Ez a feltöltés minden olyan kő esetében alkalmazható, amely tartalmaz fémet, vagy vizet.

 

Kövek feltöltése a nappal

 amíg pislogás nélkül a Napba tudsz nézni, addig a kövek feltöltődnek. 

Ha a sugárzás túl erős, éppen a ellenkező hatást éred el vele : kiüríti a követ. 

A feltöltésnek erre a formájára a napfelkelte és a naplemente a legalkalmasabb.

 

 

Mennyi ideig tartson a gyógyító kövek tisztítása és a feltöltése? 

Ha még csak most kezded használni a drágaköveket gyógyulásod érdekében, azt javaslom, hogy tartsd folyó víz alá a markodban a követ kb. 5 percig. 

Ugyanígy a Hold szelíd energiáját használva a feltöltés is tartson 5 percig, de akár egész éjszakára is kiteheted a követ a Holdfényre 

Ha már régebb óta használsz drágaköveket, és figyelsz rájuk, megérzed amikor megtisztult vagy feltöltődött a kő. 
Ez lehet 1 perc, lehet 10 perc.... 
A kő kommunikál veled érzéseiden, megérzéseiden keresztül. Hallgass erre a hangra és megérted üzenetüket! 

Mit érzel, amikor megtisztult egy kő? 

Nehéz megmondani, mindenki másról számol be.

Leggyakoribb a melegség érzet, ami nem csak a kezet, hanem akár az egész testet is elöntheti ilyenkor. Az is lehet, hogy egyszerűen csak tudod, hogy elég volt. Csendesedj el, figyelj a kövedre és bármiféle érzet, sugallat, megérzés, ami váratlanul jön, az a kő üzenete. 

Fontos, hogy a kövek kezelésekor figyelj, „ hangolódj „ rájuk! 
Ha tudod, kapcsold ki egyéb gondolataidat, csodáld, szeretgesd meg a markodban tartott követ, gondolj az elérendő hatásra! Akár beszélgethetsz is vele! 

Amint ezt meg tudod tenni, a kiválasztott kő szolgálni fog Téged! 

 

 

  • MAG-ÉRLELŐ napok
    2019-09-22 11:34:37

     

     

    Kedves Ébredező, vagy felébredt MAGok!


    Az AranyGriff Szakrális Fejlesztő Műhely - rendelt iránymutatás szerint -Mag-érlelő Napokat szervez, az idők szavának engedelmeskedve - 3 heti rendszerességgel.

    Az első nap időpontja és helyszíne:
    Szeptember 28. Edelény

    Mindazon Magyar teremtőtársakat várjuk, akik készek az új világkorszak energiáinak megismerésére, a régi mintázatok elengedésére, és teremtő tudatuk Vízöntő kori szintre érlelésére, a benne való együttműködésre.
    Mindazokat, akik megtalálnák helyüket a Rend Szerében, s vállalásaik kiteljesítésének útjára lépnének.

    A rendezvénysorozat célja:

    • A szakrális térben munkálkodó MAG Teremtő tudatok összehangolt együttműködésének
       megteremtése
    • Az egyéni szakrális fejlődés aktualitásainak megismerése
    • Közös felelősségünk felismerése és közös cselekvési Rend-Szer meghatározása
    • Az Egység fogalmának tisztázása, alapvetéseinek meghatározása
    • Egységes teremtési metódus kidolgozása

    A rendezvényt a Griff erőtér Törvényszerűségeinek mentén, fegyelmezett szakrális munkában, és az ezen zajló együttműködésben vezetjük végig.

    Témái:

    • A MAG minőség feladatköre és felelőssége az „aratási” időszakban
    • A jelenlegi szakrális TÉR feladatainak és a MAG lelkek érettségnek arányai
    • A MAG felelősségi körének és egyéni fejlődésünknek követelményei a MOSTban
    • A Szakrális Emberi és Asszonyi minőségek jelentősége,  a jelenlegi minőségek hatása a Térben
    • A MAG-Egységbe rendeződés lehetőségei – a Griff hátáról szemlélve
    • A fejlődés élményei
    • Az ÉLET FÁJA bennünk, és Teremtéseinkben...

    Az érlelésben segít:
    Lőrincz Éva
    Túróczi Emese

    Az első Érlelő Nap helyszíne:
    Edelény, 
    Időpontja:
    2019. szeptember 28. 
    A jelentkezés regisztráció köteles. Jelentkezés az aranygriff.muhely2017@gmail.com email címen, rövid személyes motivációról szóló levéllel.


    Költség hozzájárulás:

    3000 Ft

    Fejlődjünk és teremtsünk együtt MAG minőségünk kiteljesedő szintjén!

    Szeretettel várjuk jelentkezésedet!

  • Felkészítés indul - 2019. augusztus
    2019-07-24 14:28:57

    Kedvesek!

    Bizonyára mindannyian érzitek - valami készül. Valami forr a fedő alatt, és hamarosan megindul...

    Mi teremtjük meg lehetőségeinket.
    Nincs tovább.
    Fejlődtünk, amire fejlődtünk, megérettünk amennyire megérettünk - elfogyott a lineáris idő a további, bájosan édelgő-szédelgő készülődésre.

    Sem a férfi erők, sem a női erők nem rendeződtek a fizikai valóság szintjén;

    Sem a Nemzet, sem a Nemzetek összefogása nem a terveknek megfelelően haladt.

    Csekélyke hátralévő időnket arra lenne szükséges fordítanunk, hogy észleljuk a közelgő folyamatokat, teremtő erőinket megfeleően fókuszálva, csakis szívből és teljes tudatosságunkba emelkedően indítsuk el.

    Egyazon teremtési KÉPpel, azonos teremtő igékkel, azonos időpontokban, felismerve lehetőségeink igen szűkre összehozott korlátait.


    Az események megindulásának utolsó szakasza előtt még el kell követnünk mindent, hogy ezen lehetőségeket a jelenleg kihozható legideálisabb kimenet felé segítsük.

    Minden egyéni tervet félretéve, érezve a felelősséget és a sürgetést - össze kell tennünk KÉPességeinket, megalkotni és őrizni a látomást - mert SENKI nem fogja helyettünk megtenni, s végül mi vezetjük a naivitásunkkal, önhittségünkkel, és magyartalan magyarkodásunkkal pusztulás felé a Nemzete, és a Földünk népességét.

    Kezünkbe helyzte bizalmát az Isten.
    S mi méltatlanul, öntelten hajtogatjuk a magunkét, értelmezhetetlen álmokat szövögetve, jószándékú ostobaságokban tobzódva, hangzatos magyarkodásban...

    Sajnos túl messzire megyünk ebben, pedig már a vészjósló jelek itt kopogtatnak nekünk.
    És ebben nem az EU, Nem a miniszterelnük egy személyben, nem a másik náció a felelős, hanem a MAG NÉPE - mert bedöglött, génmanipulált szemekként szökkennek kalászba, s valós tönköly minőségét meg sem közelítjük.

    Ennek érdekében, számomra sürgető feladatra virradt a reggel.

    2019. augusztus-szeptember vasárnaponként szakrális fejlesztő napokat szükséges meghirdetnem.

    Munkanapokra kell számítani, ahol a Szakrális Tér aktualitását szorosan lekövetve hívjuk le az egységre vonatkozó képletet, s a cselekvés szintjére leosztott feladatokban, közös teremtésekben maradunk napi kapcsolatban.

    A Griff fonalán kevés a Gyöngy, Füzérre van szükség...
    Egy szív és egy akaratként zajló, tudatos, az univerzum folyamatait és törvényszerűségeit tiszteletben tartó és folyamatosan az Isteni szívverés ütemével együtt lélegző munkár szólítok minden Magyart!

    Fiakat és Leányokat, Emereket és Asszonyokat, Nőket és Férfiakat - minden spirituális gőgjüktől megváltan!

    A meghirdetett időpontok:

    Július 28. (Hatvan vonzáskörzetében leszünk)

    (Ez az időpont azok számára van előkészítve, akikkel már korábban dolgoztunk együtt és kapcsolódtunk pl a pápalátogatás körüli feladatokban.
    Az Ő jelentkezésükre ezen időpontra feltétlenül számítok, rendkívül fontos lenne mielőbb bekapcsolódni a munkába!)


    Augusztus 4, 11, 17 (ez szombat), 25, szeptember 1.



    A helyszín változó, de túlnyomó részt Borsod megye Miskolc körzetében várható.
    Amennyiben szakrális közösségek megszervezik, útra kelek értük hétköznap is, az ország bármely pontjára - költségtérítés mellett.

    A feljesztő műhelymunka - az egységbe rendeződést segítő információk mellett - a közösségünk számára leérkezett és átadható, rendeződésre vonatkozó iránymutatásokat, előadásokat is tartalmazza.

    Várható időtartama aktuálisan 10-18 óráig.
    Költség hozzájárulás - helyszíntől függően - 3000-5000 Ft között várható, de jószándékú adományod - lehetőségeid mértékéig - örömmel fogadjuk.


    Ezen alkalmakon előzetes jelentkezést követően lehet részt venni, a korlátozott létszám miatt.


    Jelentkezés:
    aranygriff.muhely2017@gmail.com
    egiedesanya@gmail.com email címeken.

    A témákat előre jelezni fogom az aranygriff.ewk.hu oldalon, illetve a műhely facebook oldalán.
    Aki ismeretlenül jelentkezik, rövid bemutatkozással és facebook profiljának linkjével kísért jelentkezési levelet küldjön!


    Egyéni fejlesztési lehetőségekről az AranyGriff weboldalán olvashattok, melyre nagyon várjuk az erre a feladattengelyre hívást érzők jelentkezését, mert a rálátás és hatékonyság annyival nő, amennyien tiszta szakrális erőnkben állva egységbe rendeződünk.

    Elsőkörban a női közösségek figyelmét hívom föl a kapcsolódások szükségszerűségére, mert minőségében gyenge összerendeződés mutatkozik minden szinten, és a mi tudatos erőösszevetésünk tud már csak időben annyit lendíteni a folymatkon, amivel szolidabb kimenetelre juthatunk!!!

    A közös munkát a területileg közel eső közösségek is megkezdhetoik, s kiválasztva maguk közül 1-1 képviselőt, a műhelymunka alkalmakon tapasztalt és kapott információkkal már tovább tudtok haladni saját közösségeitekben is!

    Higgyétek el, nem öncélúan kezdeményezem mindezt...
    Cselekedni kell, összehangoltan, az Isteni Tervnek megfelelően, együtt. Egy test és egy lélekként. 

    Tehát várom jelentkezéseteket mielőbb, hogy tervezhető legyen a dolog.

    Földönkért érzett felelősséggel, és testvéri szeretettel:
    Lőrincz Éva

  • Útjára indul az AranyGriff Szakrális Feljesztés Műhelye
    2019-04-02 01:50:05

    2019. áprilisától  megkezdődik az AranyGriff - Szakrális Fejlesztés Műhelye felvételi folyamata, majd 2019. május 2-5.-ig  tervezzük első képzési napjainkat.

    A Szakműhely arra hivatott, hogy az erre elkötelezett, Teremtésben Tenmagát felnevelni szándékozó, Szkíta erkölcseiben felnevelkedett és szolgálatának kiteljesítésére vállalkozó Test-Véreink feladatba rendeződését elősegítse.

    A felkészülés, felvétel a képzési programba, illetve az ezt követő Szakrális Munka komoly elkötelezettséget KÉP-VISEL, fegyelmezett és  megfelelői ránymutatás szerinti lépésekben haladó folyamat, a KÉPzés teljes időtartama alatt.

    Az AranyGriff Szabadegyetemre való felkészülés és jelentkezés lehetőségéról a honlap Aranygriff - Szakrális Fejlesztés menüjében olvastattok bővebben.

     

    A leírtaknak megfelelően benyújtott jelentkezésedet szeretettel várjuk!

     

     

  • Megmérettettünk...
    2018-09-20 20:00:45

    Minden Magyar szívébe!

    Ma éjfélkor megpecsételődik minden Magok sorsa, s érvényre jut Yotengrit akarata...

    Mindazon Mag, ki önmagát vezetőnek, megérettnek és előljárónak tartja - megméretett.
    A mai napnak 24. órájában Yotengrit pecsétje kerül a szívekre.
    Aki megmérettetett és kevésnek találtatott, emberi létre süllyed.
    A megindult és előkészített folyamatok megóvása érdekében a torzító energiákat - ami innen ered, a saját hajónkból - kivonják.
    Mindazokat, kik feladatukban alul teljesítettek emberségben és alázatban - levétetnek tengelyükről.
    Az ébredők számára helyet adva, hogy immár keresésükben csakis a tiszta Fényt, és erkölcsi irányt láthassák.
    A hátramaradottak szívében üresség jelzi majd - sorsuk megpecsételődött.
    Helyüket az újonnan, tiszta energiával nevelkedő Magok valamelyike veszi át.

    2 óránk van, Gyerekek...
    Szánjuk arra, hogy felnőjünk végre...

  • Szakrális Önazonosság fejlesztés az Arany Griff erejében
    2018-09-07 08:48:58
Asztali nézet