AranyGriff - Indulás a Szakrális küldetésünk EGYütt működésének útján...

MENÜ

Teozófiai tanítás az ember testeiről

izikai testen az ember két alsóbb princípiumát … kell értenünk, mindkettő a fizikai világban működik, fizikai anyagból áll, egy fizikai élet tartamára készült, a halál után együtt hull le az emberről és bomlik fel a fizikai világban, amikor tulajdonosuk átmegy az asztrális világba. … Ez az ember legkülső burka, legalsóbb rendű megnyilvánulása, legkorlátoltabb és legtökéletlenebb kifejeződése. 

Anyaga szerint durva testet és éterikus testmást különböztethetünk meg. Az utóbbi, minden részecskéjében a látható test pompás mása, közvetítő közege minden villamos és éltető áramnak melytől a test tevékenysége függ. … „Éterikus”, mert éterből áll, „testmás”, mert a durvatest pontos mása, úgyszólván árnyéka. … 

Tovább

János apokrif evangéliuma - Krisztus tanítása az egészségről

A BÉKE EVANGÉLIUMÁBAN foglaltak azt a tényt bizonyítják, hogy KRISZTUS - rövid földi tevékenysége idején- egyformán törődött hallgatóinak, tanítványainak fizikai, erkölcsi(lelki) és szellemi (spirituális) egészségével.

Ezek az iratok nagyon határozott, közvetlen tanácsokat tartalmaznak arra vonatkozóan,hogy hogyan lehet egészségesen élni.

Minden húteltől, alkoholtól és kászerekl való tartózkos; 

  • a természetesgyógyszerek, a nap, a levegő, a víz és a föld gyógyító, egészségfenntartó hatásai,
  • atermészetes állapotú tápláléklegek (főzelékek, gyümölcsök) kiló hasai; 
  • böjtkúrák elsőrendűen fontos szerepe az egészség fenntartásában és visszaszerzésében

mind megtalálhatók e tanításokban.

Tovább

Csakrák és betegségeik

A csakra szanszkrit eredetű szó, kereket jelent.

Auránk hét fő örvénylő  körből álló energiarendszerrel van  összefüggésben,  melyek  biztosítják szervezetünk energiaáramlását.  Csakráink a  gerincoszlop mentén, egymás fölött helyezkednek el, a szivárvány színeit követve. Különböző testtájakhoz és belső elválasztású  mirigyekhez kapcsolódnak, ezért harmonikus működésük hozzájárul, hogy egészséges és teljes életet élhessünk.

 

Hét fő energiaközpontunk van. Tölcséreik a gerinc felé szűkülnek.

A csakrák biológiai funkciójukban kapcsolódnak a fizikai test megfelelő testrészeivel, belső elválasztású mirigyrendszerével és az idegekkel. Ezen kívül pszichológiai funkciót is ellátnak.
Az aura csakráinak fő feladata, hogy vitalizálja az egyes energiatesteket, így a fizikai testet is, valamint, hogy biztosítsa az aurarétegek közötti energiaátvitelt.
 Fejlődésünk során csakráink fokozatosan egyre fejlettebbé válnak, kb. 7 éves korban alakul ki egy védőernyő a csakranyílások fölé, ami sokat kiszűr az egyetemes energiamezőből érkező hatások közül.

Kellemetlen érzésekre úgy reagálunk, hogy blokkoljuk érzéseinket, ezzel leállítjuk az energiaáramlást. Ilyen esetekben a csakrákban torzulás, blokk keletkezik. Minden negatív élmény okozhat ilyen sérülést. Ha csakráink jól működnek, nyitottak, meghatározott irányba forognak, megfelelő energiaáramlás történik köztünk és a világ között.

Ha csakrákban működési zavar található, abban az esetben az auratest is gyengül, megsérül.

Az egészség érdekében az összes csakrának nyitva kell lennie. Az aura minden rétegéhez csatlakozik egy csakra, az 1-1, 2-2 stb. Az első három csakra és auraréteg a fizikai világhoz, fizikai szinthez kapcsolódik.

 

1 - Gyökér csakra

2 - Szex csakra

3 - Solar plexus csakra

4 - Szív csakra

5 - Torok csakra

6 - Harmadikszem csakra

7- Korona csakra

 

 

 

Csakra és Prána    A 12 főcsakra

 

A csakrák olyan forgó, örvénylő energia központok, melyek életenergiával látják el fizikai testet, és a belső szervek működését is szabályozzák, kontrollálják.

A prána energia elsősorban a csakrák segítségével szívódik fel, és fontos feladatuk az elhasznált energia kilökése is.

Érthető tehát, hogy ha egy ilyen kis “erőmű” rendellenesen kezd működni, az rövid időn belül káros kihatással lesz a fizikai testre is.

Az energia blokkok megakadályozzák a prána energia áramlását. Ezáltal a test egyensúlya felbomlik, testi és/vagy lelki kiegyensúlyozatlanság: betegség alakul ki.

Van némi vita akörül, hogy vajon létezik-e 7 vagy annál több csakra. Néhány ősi indiai könyv 7 csakrát említ. Néhány modern kori szerző szintén 7 csakráról beszél. Choa Kok Sui Mester szerint 12 főcsakra létezik.

Vajon melyik az igaz? Valójában mindkét állítás igaz, mivel a régi könyvek azt sosem mondták, hogy csak 7 csakra létezik.

A lényeg tehát a “csak” szócskán van. A probléma az, hogy a tanítványok és az olvasók gondolják úgy, hogy “csak” 7 csakra létezik.
Ez egy minden alapot nélkülöző feltételezés.
A prána gyógyításban a 12-ből, 11 főcsakrával dolgozunk.

Forrás: https://www.pranagyogyitas.hu

1.   Korona csakra
2.   Homlok csakra
3.   Ajna csakra
4.   Torok csakra
5.   Szív csakra
6.   Solar plexus csakra
7.   Köldök csakra
8.   Szex csakra
9.   Gyökér csakra
10.   Meng Mein csakra
11.   Lép csakra
 

 

Csakra tisztítás és aktiválás

Minél több válasz vonatkozik rád a különböző csakráknál felsorolt kérdésekből, annál fontosabb a megfelelő csakrádat tisztítani, aktiválni, energetizálni.

1. Gyökércsakra

1. Félek a jövőtől
2. Nem bízom a Sorsban
3. Gyakran kimerült vagyok, hiányzik belőlem az erő és energia
4. Keveset mozgok, általában hideg a kezem és lábam
5. Gyakran kicsúszik a talaj a lábam alól
6. Általában aggódom az anyagi jövőm miatt
7. Rendszeresen problémám van a bélrendszeremmel, vagy hasmenésem, vagy székrekedésem van

Ennek a csakrának az alulműködése során nem találjuk a helyünket az életünkben, izgatottak, dekoncentráltak vagyunk. Ilyenkor nem vagyunk képesek úgy teljesíteni, mint ahogy azt a környezetünk igényli, vagy a képességeink szerint elvárható lenne.

A gyökér csakra túlaktivitása esetén túlságosan ragaszkodunk dolgokhoz, emberekhez, helyzetekhez. Ellenálunk a sokszor szükséges változásoknak is. Fogunkhoz verjük a garast és túl materialistán állunk a dolgokhoz.

 

2. Szakrális csakra

1. Szexuális problémáim vannak, gyakran van bennem egy kielégületlenség érzés
2. Hiányzik belőlem az életöröm és a vitalitás
3. Nehezemre esik kreatívnak lenni, hiányzik belőlem a teremtő erő, gyakran blokkolva érzem magam
4. Szeretnék több élvezetet és szenvedélyt megélni
5. Nagyon féltékenyen reagálok, ha a partnerem mással flörtöl
6. Gyakran fáj a keresztcsontom tájékán, feszültség van az alsó deréktájamon
7. Hajlamos vagyok a különböző medencetáji megbetegedésekre, mint pl. húgyhólyag vagy vesegyulladás, prosztata problémák vagy menstruációs zavarok

A csakra alulműködése során nem éljük meg szexualitásunkat, elemi ösztöneinket. Érzelmeinket képtelenek vagyunk elfogadni és helyesen kimutatni, mely számtalan nézeteltérés alapjául szolgál. Túlságosan merevekké, ridegekké válunk.
Ennek a csakrának a túlműködésekor bizonyos érzéseknek, személyeknek vagy az érzékiségnek lehetünk rabjai. Túlzásba vihetjük a szentimentalizmust, érzelmességet. A realitástól elszakadnak vágyaink, az élvezeteknek élünk az étvágy és gyönyörök terén. Egyúttal háttérbe szorítjuk önmagunkat és nem érezzük magunkat egyenrangúnak másokkal. élünk az étvágy és gyönyörök terén. Egyúttal háttérbe szorítjuk önmagunkat és nem érezzük magunkat egyenrangúnak másokkal.

 

3. Köldök csakra

1. Gyakran elveszítem az érzelmeim feletti kontrollt
2. Nehezemre esik átvinni az akaratomat, nehezen viselem a kritikát
3. Hajlamos vagyok a félelemre, rémálmokkal és alvászavarokkal küzdök
4. A hasam gyakran kemény és görcsös
5. A megterhelések és stressz mind a gyomromra megy
6. Rendszeresen emésztési problémákkal és gyomorfájással küzdök
7. Egyensúly zavaraim és étkezési problémáim vannak
Alulműködéskor fizikai és szellemi aktivitásunk alábbhagy. Határozatlanságunkban nem tudunk dönteni helyzetekben. Érdektelenségünk ahhoz vezet, hogy nem tudjuk elérni a számunkra fontos dolgokat.
A csakra túlműködésekor agresszívekké válhatunk, elnyomunk másokat és túlságosan domináló szerepet veszünk fel munkákban, vagy kapcsolatainkban.

 

4. Szív csakra

1. Magányosnak érzem magam. Nehezemre esik másokkal kapcsolatot teremteni
2. Talán 1 vagy 2 ember van, akit tiszta szívből szeretek
3. Párkapcsolati problémáim vannak. Éppen egy szakítás után vagyok
4. Alkalmazkodom, mert félek a visszautasítástól és a magánytól
5. Szeretnék magamnak és másoknak is több szeretetet átadni
6. A barátaimmal való találkozások után kimerültnek érzem magam
7. Szívproblémáim vannak. Vérkeringési zavarokkal küzdök
8. Légzési panaszaim, asztma rohamaim vannak. Gyakran kapok légúti megfázást


Ennek a csakrának az alulműködése esetén képtelenek vagyunk viszonozni a szeretetet, félünk feltárni legbensőbb gondolatainkat, érzéseinket.
A csakra túlműködése során szeretetünkkel rátelepszünk másokra, valójában azonban zsarnokokká válunk, és birtokolni akarjuk szeretteinket. Szükségszerűen csalódunk az emberekben, mert túl sokat adunk magunkból, az energiánkból, szeretetünkből azoknak, akik nem ezen a túláradó szinten képesek érzéseinket viszonozni. Az is előfordulhat, hogy mi nem vagyunk fogadóképesek e másfajta szeretetre.


5. Torok csakra

1. Szégyenlős vagyok, sokszor bizonytalannak érzem magam
2. Nehezemre esik a gondolataimat szavakba önteni, az érzéseimet kifejezni, őszintén megmondani a véleményemet
3. Annak ellenére, hogy művészi hajlamaim vannak, gyakran élek át alkotói kríziseket
4. Sokszor a nem megfelelő szavakat választom, és csak később döbbenek rá, hogy evvel megbántottam a másikat
5. Hajlamos vagyok a másikat manipulálni, vagy lukat beszélni a hasába
6. Állandó torok, nyaki, vagy vállfájásokkal küzdök. Problémám van a pajzsmirigyemmel

Alulműködéskor félünk mások előtt megnyilvánulni, szégyenlősek és befelé fordulók vagyunk. Önkifejezésünk gátolt, nem tudjuk lényünket a szavak szintjén megmutatni. Magunkban hurcolunk régi sérelmeket, fájó szavakat, mondatokat, melyeket már rég ki kellett volna mondanunk. Nem vagyunk tisztában egyediségünkkel, nem állunk ki önmagunkért, mert kevesebbnek érezzük magunkat, így akaratunk érvényesítésekor alulmaradhatunk másokkal szemben.
A csakra túlaktivitásakor túlbeszélünk másokat, folyamatosan a társaság központjaként tetszelgünk. Képtelenek vagyunk figyelni mások mondandójára és nem halljuk meg szavait, elsiklunk a nekünk szánt fontos üzenetek mellett.

 

6. Homlok csakra - harmadik szem

1. Nehézségem van a megérzéseimmel kapcsolatba kerülni
2. Nehezemre esik meghatározni a céljaimat, hiányzik az életemből az irány
3. Sokszor értelmetlennek találok mindent, félelem és depresszió lesz úrrá rajtam
4. Gondom van a koncentrációmmal, képtelen vagyok a gondolataimat a munkámra összpontosítani
5. Szeretném, ha megtalálnám az utat a fantáziámhoz
6. Többször kínoz fejfájás. Problémám van a látásommal, vagy/és a hallásommal

Alulműködés során nem használjuk született bölcsességünket, megérzéseinket, túlságosan egy oldalról szemléljük a történéseket, a látható világba ragadunk.
A csakra túl aktív állapotában elrugaszkodunk a valóságtól, nem látjuk reálisan önmagunkat, életünket, kapcsolatainkat. Fantáziavilágot szövünk magunk köré. Azon kapjuk magunkat, hogy nem a pillanatban vagyunk. Valahol teljesen messze járunk és nehézséget okoz figyelni és koncentrálni a jelenre, melytől zavarodottakká, határozatlanokká válunk.


7. Korona csakra

1. Hiányzik belőlem az életöröm és életenergia, sokszor érzem magam szellemileg kimerültnek
2. Depresszív hangulatom van, nehezen tudok döntéseket hozni
3. Szeretnék jobban kapcsolatba kerülni az Univerzummal, és megnyílni a spiritualitásnak
4. Gyakran fáj a fejem, krónikus betegségben, rákban, parkinson-kórban, alzheimer-kórban depresszióban szenvedek, epilepsziás rohamaim vannak, gyenge az ellenálló képességem
5. Úgy gondolom, hogy a halállal mindennek vége van
6. Nehezemre esik lecsendesedni és meditálni

A korona csakra az egység és a bölcsesség központja. Megfelelő működésekor tisztában vagyunk önmagunkkal, tudjuk kik vagyunk, és miért jöttünk. A felsőbb akaratba való hit beépül mindennapjainkba.Egyben megtanuljuk alázattal szemlélni sikereinket, tudván, hogy azok elérésében számtalan segítőnk volt. Harmóniában vagyunk környezetünkkel.

 

Alulaktívitáskor mindezek hiányoznak.
Túl aktivitás során elvesztjük gyakorlatiasságunkat, túlságosan sokat gondolkodunk. A lelki fejlődésünket a testi szükségleteink mögé helyezzük.

 

 

 

Csakra meditáció

1.Gyökér-csakra

 

A Gyökér-csakra a Középen,a nemiszervek, és az anus között található. Enegia színe vörös.

A mellékvese mirigyet irányítja,továbbá a csontozatot, az idegrendszert, a szagérzékelést,a gerincet, fogakat, és a körmöket. Összefügg a stabilitással, a nyugalommal, az alapokkal és a bátorsággal.

 

Képzeld magad elé a lemenő nap vörösét, ahogy az ágyékodból árad elő, valahonnan középről a nemiszerved és a feneked közül félúton. És most kevergesd ezt a fénysugarat az óramutató járásával ellentétesen, úgy, mintha valamit egy csészében kevergetnél. Egyre gyorsabban és gyorsabban, míg csak egy tölcséralakú, vörös energiavortexet nem látsz. Így van nyitva a csakrád. Hogy energiát vihess bele, képzeld el, hogy ragyogó fehér energiát húzol ebbe a tölcsérbe, miközben belélegzel. Kilégzés közben is lásd, hogyan forog tovább a vortex, ne abból lélegezz ki!

 

Néhány lélegzetvétel után úgy kell érezned, felmelegedett ez a terület. Ha ez az érzés már nagyon meleg, és úgy érzed, a csakra-pontnál szétáradt a testedben, akkor van feltöltve a csakra. Ugyanakkor mentális visszajelzést is kapsz: meg van töltve a csakra-pont. Lehet, hogy az összpontosításod nem engedi, hogy a csakra-pontot ellenkező irányba, az óramutató járásának megfelelően forgasd. Ilyenkor folytasd tovább a légzést a csakra-pontba, amíg nem érzel meleget, vagy nem érzed, hogy az összpontosításod mégiscsak enged. Képzeld el, hogy a pörgő vortex fokozatosan lelassul, mint a folyadék a csészében, ha már nem kevered. Lásd magad előtt, ahogy megáll egészen, aztán elhalványul. Így most zárva van a csakra-pontod, az erre a pontra irányuló meditáció is kész.

FONTOS!

A gyökér-csakra nagyon fontos, mert ez felelős azért, hogy az “alapoknál maradhass”, hogy fókuszálni tudj, hogy tiszta legyen az elméd. Az alapoknál maradni azért is kell, hogy ne sodorjanak el az érzelmek, amik akkor keletkeznek, amikor a többi csakrát energizálod és egyensúlyozod ki. Ez alatt a gyakorlat alatt érezheted úgy, hogy valami csiklandozó érzés halad át a lábadon, a talpadon át a padlóba. Ez teljesen rendben van. Ezt a csakra-pontot töltöd fel energiával, és ez a pont azt teszi, ami a dolga: összeköt a földdel. És akkor már be is fejezheted az “alapozást”. Légy tudatában annak az energiának, ami a talpadnál van, és képzelj el fehér köteleket, amik a lábadon át a talajhoz kötnek. Érezd, ahogy húzzák a lábadat, egyre közelebb a földhöz.

 

2.Szakrális csakra

 

Szakrális csakra 2 cm-rel a csípővonal felett, egy magasságban a köldökkel, található. Energia színe narancssárga.

A nemiszerveket nyílvánítja meg, irányítja az ízérzékelést, a szaporodási szerveket, a vesét, a hólyagot, a lábakat, és a lábfejet. Összefügg a lelkesedéssel, a személyes kreativitással, a szexxel, a félelemmel, és a haraggal.

Képzeld el a felkelő nap naracsvörösét, ahogy az pont a köldököd alól áramlik ki. Kevergesd ezt a színt, az óramutató járásával ellentétesen, mintha csak egy csészében kevergetnél valamit. Keverd egyre gyorsabban és gyorsabban, míg csak egy narancssárga energia-vortexet nem kapsz. Így van nyitva ez a csakrád. Hogy feltölthesd energiával, képzed el, hogy fehér fényt vonsz bele, miközben belégzel. Kilégzés közben is forogjon a vortex, de ne abból lélegezz ki!

 

Néhány lélegzetvétel után érezned kell, hogy melegszik a terület. Amikor már nagyon meleg, és érzed, hogy a meleg szétáramlik a testedben a csakra-pontból kiindulva, akkor van újratöltve a csakrád. Ugyanakkor kapsz egy mentális jelet is. Lehet, hogy az összpontosításod nem engedi, hogy a csakra-pontot ellenkező irányba, az óramutató járásának megfelelően forgasd. Ilyenkor folytasd tovább a légzést a csakra-pontba, amíg nem érzel meleget, vagy nem érzed, hogy az összpontosításod mégiscsak enged. Képzeld el, hogy a pörgő vortex fokozatosan lelassul, mint a folyadék a csészében, ha már nem kevered. Lásd magad előtt, ahogy megáll egészen, aztán elhalványul. Így most zárva van a csakra-pontod, az erre a pontra irányuló meditáció is kész.

 

3.Solar plexus csakra

 

A szegycsont alatt, a test közepén található. Enegia színe sárga.

Kifelé a hasnyálmirigyet irányítja, a látást, az autonóm idegi rendszert, az alsó hátizmokat, a májat, a lépet, a gyomrot, az emésztőrendszert, és az epehólyagot. Összefügg az önuralommal, a vitalitással, és a belső erővel.

Képzeld el a gyertyaláng sárgáját, ahogyan az a szegycsontod alól kisugárzik. Kevergesd ezt a színt, az óramutató járásával ellentétesen, mintha csak egy csészében kevergetnél valamit. Keverd egyre gyorsabban és gyorsabban, míg csak egy narancssárga energia-vortexet nem kapsz. Így van nyitva ez a csakrád. Hogy feltölthesd energiával, képzed el, hogy fehér fényt vonsz bele, miközben belégzel. Kilégzés közben is forogjon a vortex, de ne abból lélegezz ki!

 

Néhány lélegzetvétel után érezned kell, hogy melegszik a terület. Amikor már nagyon meleg, és érzed, hogy a meleg szétáramlik a testedben a csakra-pontból kiindulva,akkor van újratöltve a csakrád. Ugyanakkor kapsz egy mentális jelet is. Lehet, hogy az összpontosításod nem engedi, hogy a csakra-pontot ellenkező irányba, az óramutató járásának megfelelően forgasd. Ilyenkor folytasd tovább a légzést a csakra-pontba, amíg nem érzel meleget, vagy nem érzed, hogy az összpontosításod mégiscsak enged. Képzeld el, hogy a pörgő vortex fokozatosan lelassul, mint a folyadék a csészében, ha már nem kevered. Lásd magad előtt, ahogy megáll egészen, aztán elhalványul. így most zárva van a csakra-pontod, az erre a pontra irányuló meditáció is kész.

 

4.Szív-csakra

 

A mellkas közepén található és az energia színe itt zöld.

Kifelé a csecsemőmirigyben nyilvánul meg. Irányítja a tapintás-érzékelést, a szívet, a mellet, a bolygóideget, a vérkeringést, és az immun- és belső elválasztású mirigy rendszert. Összefügg a szerelemmel, a harmóniával, és a belső átalakulással.

Képzeld el a mezők friss zöldjét, ahogyan az a melled közepéből sugárzik elő. Kevergesd ezt a színt, az óramutató járásával ellentétesen, mintha csak egy csészében kevergetnél valamit. Keverd egyre gyorsabban és gyorsabban, míg csak egy narancssárga energia-vortexet nem kapsz. Így van nyitva ez a csakrád. Hogy feltölthesd energiával, képzed el, hogy fehér fényt vonsz bele, miközben belégzel. Kilégzés közben is forogjon a vortex, de ne abból lélegezz ki!

 

Néhány lélegzetvétel után érezned kell, hogy melegszik a terület. Amikor már nagyon meleg, és érzed, hogy a meleg szétáramlik a testedben a csakra-pontból kiindulva,akkor van újratöltve a csakrád. Ugyanakkor kapsz egy mentális jelet is.Lehet, hogy az összpontosításod nem engedi, hogy a csakra-pontot ellenkező irányba, az óramutató járásának megfelelően forgasd. Ilyenkor folytasd tovább a légzést a csakra-pontba, amíg nem érzel meleget, vagy nem érzed, hogy az összpontosításod mégiscsak enged. Képzeld el, hogy a pörgő vortex fokozatosan lelassul, mint a folyadék a csészében, ha már nem kevered. Lásd magad előtt, ahogy megáll egészen, aztán elhalványul. Így most zárva van a csakra-pontod, az erre a pontra irányuló meditáció is kész.

 

 

5.Torok-csakra

 

A torok tövében található és az energia színe itt kék.

Kifelé a pajzsmirigyben nyilvánul meg. Irányítja a nyirokrendszert, az anyagcserét, a kezeket, karokat, vállakat, a szájat, hangszalagokat, a tüdőt és a légzőrendszert, a hallást, a nyakat, a hangot. Összefügg még az önkifejezéssel, az önbizalommal és az igazságérzettel.

Képzeld magad elé a nyári ég kékjét, ahogyan az a torkod aljából tör elő. Kevergesd ezt a színt, az óramutató járásával ellentétesen, mintha csak egy csészében kevergetnél valamit. Keverd egyre gyorsabban és gyorsabban, míg csak egy narancssárga energia-vortexet nem kapsz. Így van nyitva ez a csakrád. Hogy feltölthesd energiával, képzed el, hogy fehér fényt vonsz bele, miközben belégzel. Kilégzés közben is forogjon az a vortex, de ne abból lélegezz ki!

 

Néhány lélegzetvétel után érezned kell, hogy melegszik a terület. Amikor már nagyon meleg, és érzed, hogy a meleg szétáramlik a testedben a csakra-pontból kiindulva,akkor van újratöltve a csakrád. Ugyanakkor kapsz egy mentális jelet is.Lehet, hogy az összpontosításod nem engedi, hogy a csakra-pontot ellenkező irányba, az óramutató járásának megfelelően forgasd. Ilyenkor folytasd tovább a légzést a csakra-pontba, amíg nem érzel meleget, vagy nem érzed, hogy az összpontosításod mégiscsak enged. Képzeld el, hogy a pörgő vortex fokozatosan lelassul, mint a folyadék a csészében, ha már nem kevered. Lásd magad előtt, ahogy megáll egészen, aztán elhalványul. Így most zárva van a csakra-pontod, az erre a pontra irányuló meditáció is kész.

 

 

6.Harmadik szem-csakra

 

A homlok közepén található és az energia színe itt indigókék.

Kifelé az agyalapi mirigyben nyilvánul meg. Irányítja a bal szemet, az alsó agyat, az orrot, a fület, az endokrin rendszert, és az agyunk bal oldalát. Összefügg az intuicióval, megérzéssel, a tisztánlátással, a lelki békével.

Képzeld el, milyen színű az ég, ha épp lement már a nap, a kék és bíbor valami sötét keveréke, ez sugárzik a homlokod közepéből. Kevergesd ezt a színt, az óramutató járásával ellentétesen, mintha csak egy csészében kevergetnél valamit. Keverd egyre gyorsabban és gyorsabban, míg csak egy narancssárga energia-vortexet nem kapsz. Így van nyitva ez a csakrád. Hogy feltölthesd energiával, képzed el, hogy fehér fényt vonsz bele, miközben belégzel. Kilégzés közben is forogjon a vortex, de ne abból lélegezz ki!

 

Néhány lélegzetvétel után érezned kell, hogy melegszik a terület. Amikor már nagyon meleg, és érzed, hogy a meleg szétáramlik a testedben a csakra-pontból kiindulva,akkor van újratöltve a csakrád. Ugyanakkor kapsz egy mentális jelet is. Lehet, hogy az összpontosításod nem engedi, hogy a csakra-pontot ellenkező irányba, az óramutató járásának megfelelően forgasd. Ilyenkor folytasd tovább a légzést a csakra-pontba, amíg nem érzel meleget, vagy nem érzed, hogy az összpontosításod mégiscsak enged. Képzeld el, hogy a pörgő vortex fokozatosan lelassul, mint a folyadék a csészében, ha már nem kevered. Lásd magad előtt, ahogy megáll egészen, aztán elhalványul. Így most zárva van a csakra-pontod, az erre a pontra irányuló meditáció is kész.

 

 

7.Korona-csakra

 

A koponya tetején található. Enegia színe lila és ragyogó fehér.

Kifelé a tobozmirigyben nyilvánul meg. Irányítja a jobb szemet, az agyunk felső részét és a központi idegrendszert.

Képzeld el egy ragyogó csillag fehér fényét az éjszakában. Ilyen színű fénysugár tör elő a fejed búbján. Kevergesd ezt a színt, az óramutató járásával ellentétesen, mintha csak egy csészében kevergetnél valamit. Keverd egyre gyorsabban és gyorsabban, míg csak egy narancssárga energia-vortexet nem kapsz. így van nyitva ez a csakrád. Hogy feltölthesd energiával, képzed el, hogy fehér fényt vonsz bele, miközben belégzel. Kilégzés közben is forogjon az a vortex, de ne abból lélegezz ki!

 

Néhány lélegzetvétel után érezned kell, hogy melegszik a terület. Amikor már nagyon meleg, és érzed, hogy a meleg szétáramlik a testedben a csakra-pontból kiindulva,akkor van újratöltve a csakrád. Ugyanakkor kapsz egy mentális jelet is. Lehet, hogy az összpontosításod nem engedi, hogy a csakra-pontot ellenkező irányba, az óramutató járásának megfelelően forgasd. Ilyenkor folytasd tovább a légzést a csakra-pontba, amíg nem érzel meleget, vagy nem érzed, hogy az összpontosításod mégiscsak enged. Képzeld el, hogy a pörgő vortex fokozatosan lelassul, mint a folyadék a csészében, ha már nem kevered. Lásd magad előtt, ahogy megáll egészen, aztán elhalványul. Így most zárva van a csakra-pontod, az erre a pontra irányuló meditáció is kész.

 

A meditáció befejezése

Finoman kezdj újra tudomást venni a körülötted levő világról. Engedd a füledet, hadd hallja a kinti világ hangjait és a belső hangokat. Ha úgy érzed, készen állsz, nyisd ki a szemed. Készen vagy a meditációval.



Tovább

A szív tudata

A SZÍV ÁLTAL LÉTREHOZOTT ELEKTROMOS ÉS MÁGNESES MEZŐK KOMMUNIKÁLNAK TESTÜNK SZERVEIVEL.
 
Még azt is sikerült bebizonyítaniuk, hogy a szív és az agy összeköttetésben áll egymással, és a szív jelzi az agynak, hogy milyen hormonokat, endorfinokat vagy más vegyületeket termeljen a testben.
Az agy nem önállóan cselekszik, hanem a szív jelzései alapján.
Vagyis valójában a szív osztja szét az információkat. A kísérletek során kiderült, hogy az információkat az érzelmek továbbítják. Érzelmeink tartalmazzák tehát azokat az információkat, amelyek révén szívünk az agyat és a szerveket testünk pillanatnyi szükségleteiről tájékoztatja.
Tovább

 

 

  • MAG-ÉRLELŐ napok
    2019-09-22 11:34:37

     

     

    Kedves Ébredező, vagy felébredt MAGok!


    Az AranyGriff Szakrális Fejlesztő Műhely - rendelt iránymutatás szerint -Mag-érlelő Napokat szervez, az idők szavának engedelmeskedve - 3 heti rendszerességgel.

    Az első nap időpontja és helyszíne:
    Szeptember 28. Edelény

    Mindazon Magyar teremtőtársakat várjuk, akik készek az új világkorszak energiáinak megismerésére, a régi mintázatok elengedésére, és teremtő tudatuk Vízöntő kori szintre érlelésére, a benne való együttműködésre.
    Mindazokat, akik megtalálnák helyüket a Rend Szerében, s vállalásaik kiteljesítésének útjára lépnének.

    A rendezvénysorozat célja:

    • A szakrális térben munkálkodó MAG Teremtő tudatok összehangolt együttműködésének
       megteremtése
    • Az egyéni szakrális fejlődés aktualitásainak megismerése
    • Közös felelősségünk felismerése és közös cselekvési Rend-Szer meghatározása
    • Az Egység fogalmának tisztázása, alapvetéseinek meghatározása
    • Egységes teremtési metódus kidolgozása

    A rendezvényt a Griff erőtér Törvényszerűségeinek mentén, fegyelmezett szakrális munkában, és az ezen zajló együttműködésben vezetjük végig.

    Témái:

    • A MAG minőség feladatköre és felelőssége az „aratási” időszakban
    • A jelenlegi szakrális TÉR feladatainak és a MAG lelkek érettségnek arányai
    • A MAG felelősségi körének és egyéni fejlődésünknek követelményei a MOSTban
    • A Szakrális Emberi és Asszonyi minőségek jelentősége,  a jelenlegi minőségek hatása a Térben
    • A MAG-Egységbe rendeződés lehetőségei – a Griff hátáról szemlélve
    • A fejlődés élményei
    • Az ÉLET FÁJA bennünk, és Teremtéseinkben...

    Az érlelésben segít:
    Lőrincz Éva
    Túróczi Emese

    Az első Érlelő Nap helyszíne:
    Edelény, 
    Időpontja:
    2019. szeptember 28. 
    A jelentkezés regisztráció köteles. Jelentkezés az aranygriff.muhely2017@gmail.com email címen, rövid személyes motivációról szóló levéllel.


    Költség hozzájárulás:

    3000 Ft

    Fejlődjünk és teremtsünk együtt MAG minőségünk kiteljesedő szintjén!

    Szeretettel várjuk jelentkezésedet!

  • Felkészítés indul - 2019. augusztus
    2019-07-24 14:28:57

    Kedvesek!

    Bizonyára mindannyian érzitek - valami készül. Valami forr a fedő alatt, és hamarosan megindul...

    Mi teremtjük meg lehetőségeinket.
    Nincs tovább.
    Fejlődtünk, amire fejlődtünk, megérettünk amennyire megérettünk - elfogyott a lineáris idő a további, bájosan édelgő-szédelgő készülődésre.

    Sem a férfi erők, sem a női erők nem rendeződtek a fizikai valóság szintjén;

    Sem a Nemzet, sem a Nemzetek összefogása nem a terveknek megfelelően haladt.

    Csekélyke hátralévő időnket arra lenne szükséges fordítanunk, hogy észleljuk a közelgő folyamatokat, teremtő erőinket megfeleően fókuszálva, csakis szívből és teljes tudatosságunkba emelkedően indítsuk el.

    Egyazon teremtési KÉPpel, azonos teremtő igékkel, azonos időpontokban, felismerve lehetőségeink igen szűkre összehozott korlátait.


    Az események megindulásának utolsó szakasza előtt még el kell követnünk mindent, hogy ezen lehetőségeket a jelenleg kihozható legideálisabb kimenet felé segítsük.

    Minden egyéni tervet félretéve, érezve a felelősséget és a sürgetést - össze kell tennünk KÉPességeinket, megalkotni és őrizni a látomást - mert SENKI nem fogja helyettünk megtenni, s végül mi vezetjük a naivitásunkkal, önhittségünkkel, és magyartalan magyarkodásunkkal pusztulás felé a Nemzete, és a Földünk népességét.

    Kezünkbe helyzte bizalmát az Isten.
    S mi méltatlanul, öntelten hajtogatjuk a magunkét, értelmezhetetlen álmokat szövögetve, jószándékú ostobaságokban tobzódva, hangzatos magyarkodásban...

    Sajnos túl messzire megyünk ebben, pedig már a vészjósló jelek itt kopogtatnak nekünk.
    És ebben nem az EU, Nem a miniszterelnük egy személyben, nem a másik náció a felelős, hanem a MAG NÉPE - mert bedöglött, génmanipulált szemekként szökkennek kalászba, s valós tönköly minőségét meg sem közelítjük.

    Ennek érdekében, számomra sürgető feladatra virradt a reggel.

    2019. augusztus-szeptember vasárnaponként szakrális fejlesztő napokat szükséges meghirdetnem.

    Munkanapokra kell számítani, ahol a Szakrális Tér aktualitását szorosan lekövetve hívjuk le az egységre vonatkozó képletet, s a cselekvés szintjére leosztott feladatokban, közös teremtésekben maradunk napi kapcsolatban.

    A Griff fonalán kevés a Gyöngy, Füzérre van szükség...
    Egy szív és egy akaratként zajló, tudatos, az univerzum folyamatait és törvényszerűségeit tiszteletben tartó és folyamatosan az Isteni szívverés ütemével együtt lélegző munkár szólítok minden Magyart!

    Fiakat és Leányokat, Emereket és Asszonyokat, Nőket és Férfiakat - minden spirituális gőgjüktől megváltan!

    A meghirdetett időpontok:

    Július 28. (Hatvan vonzáskörzetében leszünk)

    (Ez az időpont azok számára van előkészítve, akikkel már korábban dolgoztunk együtt és kapcsolódtunk pl a pápalátogatás körüli feladatokban.
    Az Ő jelentkezésükre ezen időpontra feltétlenül számítok, rendkívül fontos lenne mielőbb bekapcsolódni a munkába!)


    Augusztus 4, 11, 17 (ez szombat), 25, szeptember 1.



    A helyszín változó, de túlnyomó részt Borsod megye Miskolc körzetében várható.
    Amennyiben szakrális közösségek megszervezik, útra kelek értük hétköznap is, az ország bármely pontjára - költségtérítés mellett.

    A feljesztő műhelymunka - az egységbe rendeződést segítő információk mellett - a közösségünk számára leérkezett és átadható, rendeződésre vonatkozó iránymutatásokat, előadásokat is tartalmazza.

    Várható időtartama aktuálisan 10-18 óráig.
    Költség hozzájárulás - helyszíntől függően - 3000-5000 Ft között várható, de jószándékú adományod - lehetőségeid mértékéig - örömmel fogadjuk.


    Ezen alkalmakon előzetes jelentkezést követően lehet részt venni, a korlátozott létszám miatt.


    Jelentkezés:
    aranygriff.muhely2017@gmail.com
    egiedesanya@gmail.com email címeken.

    A témákat előre jelezni fogom az aranygriff.ewk.hu oldalon, illetve a műhely facebook oldalán.
    Aki ismeretlenül jelentkezik, rövid bemutatkozással és facebook profiljának linkjével kísért jelentkezési levelet küldjön!


    Egyéni fejlesztési lehetőségekről az AranyGriff weboldalán olvashattok, melyre nagyon várjuk az erre a feladattengelyre hívást érzők jelentkezését, mert a rálátás és hatékonyság annyival nő, amennyien tiszta szakrális erőnkben állva egységbe rendeződünk.

    Elsőkörban a női közösségek figyelmét hívom föl a kapcsolódások szükségszerűségére, mert minőségében gyenge összerendeződés mutatkozik minden szinten, és a mi tudatos erőösszevetésünk tud már csak időben annyit lendíteni a folymatkon, amivel szolidabb kimenetelre juthatunk!!!

    A közös munkát a területileg közel eső közösségek is megkezdhetoik, s kiválasztva maguk közül 1-1 képviselőt, a műhelymunka alkalmakon tapasztalt és kapott információkkal már tovább tudtok haladni saját közösségeitekben is!

    Higgyétek el, nem öncélúan kezdeményezem mindezt...
    Cselekedni kell, összehangoltan, az Isteni Tervnek megfelelően, együtt. Egy test és egy lélekként. 

    Tehát várom jelentkezéseteket mielőbb, hogy tervezhető legyen a dolog.

    Földönkért érzett felelősséggel, és testvéri szeretettel:
    Lőrincz Éva

  • Útjára indul az AranyGriff Szakrális Feljesztés Műhelye
    2019-04-02 01:50:05

    2019. áprilisától  megkezdődik az AranyGriff - Szakrális Fejlesztés Műhelye felvételi folyamata, majd 2019. május 2-5.-ig  tervezzük első képzési napjainkat.

    A Szakműhely arra hivatott, hogy az erre elkötelezett, Teremtésben Tenmagát felnevelni szándékozó, Szkíta erkölcseiben felnevelkedett és szolgálatának kiteljesítésére vállalkozó Test-Véreink feladatba rendeződését elősegítse.

    A felkészülés, felvétel a képzési programba, illetve az ezt követő Szakrális Munka komoly elkötelezettséget KÉP-VISEL, fegyelmezett és  megfelelői ránymutatás szerinti lépésekben haladó folyamat, a KÉPzés teljes időtartama alatt.

    Az AranyGriff Szabadegyetemre való felkészülés és jelentkezés lehetőségéról a honlap Aranygriff - Szakrális Fejlesztés menüjében olvastattok bővebben.

     

    A leírtaknak megfelelően benyújtott jelentkezésedet szeretettel várjuk!

     

     

  • Megmérettettünk...
    2018-09-20 20:00:45

    Minden Magyar szívébe!

    Ma éjfélkor megpecsételődik minden Magok sorsa, s érvényre jut Yotengrit akarata...

    Mindazon Mag, ki önmagát vezetőnek, megérettnek és előljárónak tartja - megméretett.
    A mai napnak 24. órájában Yotengrit pecsétje kerül a szívekre.
    Aki megmérettetett és kevésnek találtatott, emberi létre süllyed.
    A megindult és előkészített folyamatok megóvása érdekében a torzító energiákat - ami innen ered, a saját hajónkból - kivonják.
    Mindazokat, kik feladatukban alul teljesítettek emberségben és alázatban - levétetnek tengelyükről.
    Az ébredők számára helyet adva, hogy immár keresésükben csakis a tiszta Fényt, és erkölcsi irányt láthassák.
    A hátramaradottak szívében üresség jelzi majd - sorsuk megpecsételődött.
    Helyüket az újonnan, tiszta energiával nevelkedő Magok valamelyike veszi át.

    2 óránk van, Gyerekek...
    Szánjuk arra, hogy felnőjünk végre...

  • Szakrális Önazonosság fejlesztés az Arany Griff erejében
    2018-09-07 08:48:58
Asztali nézet