Tapasztalataink eddigi fejlesztéseinkről
Üdvözöllek, Kedves Olvasó!
Tapasztalataim az eddigi fejlesztések során olyan megvilágításból engedik látni a folyamatokat, amire eddig nem volt lehetőségem.
Megoszom most ennek egy rövid részletét, hogy lásd - mire vagyunk KÉPesek, ha EGYÜTT_MŰKÖDÜNK!!!
Ahogyan sok más alkalommal olvastam mások tollából is, és írtam saját Magom is, - az elkövetkezendő időszakban nagyon összeszedett, komoly fejlődést igénylő egyéni munkákra lesz szükség ahhoz, hogy az emelkedési folyamatot kis/kisebb veszteséggel kezelhessük.
Csodákra lennénk KÉPesek!
Csodákra vagyunk képesek!!!
Az Új Világrend ágendája töretlenül halad előre, a negatív aratáshoz mindent goldosan, évezredek során módszeresen előkészítettek, és ez a folyamat a célegyenes felé halad.
Vagyis haladna...
Ha nem lenne meg a HAT-ALOM a Magok szívében.
S hogy mi is a HAT-ALOM? Erről bővebben a Kárpátia blogon fogok írni...
Mindez annak köszönhetően, hogy egy maréknyi elszánt, önmagát megfejlődött csapat, aki önnön tengelyében stabilan, tiszta szándékmezővel, éntelenül volt képes teremteni, lehetővé tette az új idővonal megnyílását, ami a pozitiv aratás felé is utat nyitott.
Ehhez és a HAT-ALOM stabilizálásához van szükség az egyéni, nagyon elkötelezett, tiszta és torzulásoktól mentes munkára:
Nagyon komoly próba ez...
Eljutni oda, hogy megfejlődd Isteni Tenvalód szolgálatra alkalmas fizikai lényét.
Ám tapasztalataim szerint - minél többen állunk készen, annál több TUDÁS érkezik vissza a fizikai valóság terébe azok számára, akik KÉPesek voltak legyőzni emberi gyarlóságaikat, és önhittség és gőg nélkül, alázatba éretten lépnek Szakrális Tengelyükbe.
Az Egyetemes Rend Követének "öltözékét" felöltve MAGára, amelyet az EGY Isten, Boldogasszonyunk és Tenmaga készítettek el mostani fizikai valója számára, hogy ha elérkezik az idő, méltósággal felölthesse azt.
Kinyilvánítsa szövetségét a Teremtővel Társai előtt, majd elfoglalja helyét az Új Világunk felé vezető Bárkánk - a Kárpátia Bárkájának fedélzetén, mint hozzáértő és arra méltó személyzetének tagja.
Más terveket szövögetett a háttérhatalmi elit. Ezt a bárkát nem kívánta már üzembe helyezni, igyekezett alkalmatlanná tenni az emelkedésre...
Ám nem számoltak azzal, hogy MAGok vagyunk!
A szakrális fejlesztésünk eddig ismert folyamtában a következők zajlanak:
Egy szívtől szívig történő találkozás alkalmával a jelölt - közreműködésemmel (mivel erre kaptam "felhatalmazást" és hozzáférést a "túloldalról", vagyis a következő valóságunk erőteréből való átemeléshez) Isteni Tenvalójának abban a térben jelen lévő kivetülésével kapcsolatba lépve megtudhatja, hol és milyen módon helyezkedik el, milyen feladatkörrel és milyen erőket kezelve az új valóságunk energetikai rendszerében.
Ez az energetikai rendszer egy rendkívül egyszerű, mégis nagyon tökéletes, Egyetemes Rendet követ, és ebben mindenkinek megvan a maga helye és feladata.
Ám erre csakis akkor van lehetőség rálátni, amikor a következő "valóság tér" mezejébe átjutva kapcsolódik feladattengelyéhez az egyén.
A MAGok a "Kárpátia Serverközpont" működtetői, akik fegyelmezetten és óramű pontossággal dolgoznak, egyéni ambícióikat feladva az EGY Rendező Elv szándékának megfelelően.
Ehhez az alázathoz, éntelenséghez, egyéni ambícióktól mentességhez valóban föl kell nőni!
A REND-SZER, amely odaát felépül, illeszkedik a ffi-női erőterek möbiusz-szalagra emlékeztető kapcsolódási áramlásához, amelyek tökéletesen funkcionálnak már 2018. augusztus közepe óta. (Erről a későbbiekben olvashattok a Kárpátia blogon).
Az Anya-Atya-SZER-ELEM alap hármasság, mint Eredet Szándék OLT_ALOM - immár működőképes Anya-Leánygyermek-Élet és Atya-Fiú Szent Lélek (Szándék) kettős Szent Háromságban folyatatja Teremtési útját.
A REND-SZERben a Teremtési láncolat a Csokrok Rendszerének mintázatát követi, a megfelelő teremtési szintet képviselve.
Tudom, hogy ez ebben a formában nem, vagy nehezen emészthető, ám tudnotok kell:
Az egyéni elképzeléseknek nincs helye ebben a gondosan kialakított struktúrában, amelyet minden egyes fejlesztés alkalmával egyre részletesebben engednek látni.
Olyan ez, mintha az érett személyek stabil kapcsolódása egy-egy kicsit nyitna ezen a csapon, és egyre nagyobb erővel tódulhat be a Tudás és íródhat át a 3d programjának és struktúrájának egésze.
Tudnotok kell - és ezt higgyétek el, nem önhittségből mondom:
Nagyon kevés MAG van jelenleg, akinek teremtő szavai hatni képesek a Térre...
Éppen azért, mert a kialakuló felépítményt óvni szükséges, és nem fér bele az, hogy merő jó szándékból, hozzáértés és nem tudás okán a struktúra sérüljön.
(Így már érthető a mondás: A pokolra vezető út is jó szándékkal van kikövezve. No - ezt a luxust immár sokadik próbálkozásaként az emberiségnek - nem áll módunkban elkövetni...)
2018. augusztus 3.-án a két valóság tere összért, majd 4.-én a 3d-ből egy tiszta szándékmező-tengely (bár sérülékeny és gyenge volt), összekapcsolta a két teret.
Erre a Szent Szálra olyan erők vigyáznak, melyeket a sötét már felülírni nem tud.
Ugyanekkor egy komoly "védőernyő" lett kifeszítve jelen fizikai valóságunk felé (ha teszik - egy szűrő), amely a tudatlanságból, szerepjátszásból, önhittségből eredő torz és egoval terhelt mintázatait már nem engedi ki a Térnek a felszíni részéről a már elkészült struktúra felé. Csakis a valóban építő hatásoka juthatnak át rajta.
Mindemellett komoly, nagyon ismert ál-szakralitásban "utazó", spirptuálisan megrekedt és nem megfelelő befolyás alatt álló, esetenként tudatukban "rabszolgává tett" emberek tevékenységének hozadékai is kiiktatásra kerültek. Sőt. Ezen fizikai személyek feladattengelyükről végleg levétettek. (Sokan vannak a nagy nevek közül is...)
Ahogyan korábban is írtam a hírfolyamban - megmérettettünk. S aki kevésnek találtatott, a "lelátóról" szemléli a folyamatokat, elveszítve MAG Szolgálati erejét, s egy egyszerű földi ember esetleges jószándéki teremtő lehetőségeivel képes már csak operálni.
Egyedüli lehetősége visszetérni eredet tengelyéhez az, ha bekapcsolódik a Szakrális EGY-s-ÉG folyamatába, teljes alázattal.
Enélkül átjutni nem tud MAGként.
Csak utas lehet a Bárkán. A legénységnek tagjává válni - alkalmatlan.
Súlyos szavak. Ám ettől még igazak.
Nincsen másik út.
EGY út van.
Sokfelől érkezhetnek szálak, ám átjutni a legénység kötelékébe csak egyenként, egyéni megfeljődés útján lehetséges.
Ugyanazon RendSzer szerint, Mindannyian.
Aki valódi lehetőséget kapott az átlépésre önállóan, annak is el kell foglalnia helyét tudatosan kapcsolódva a többi átért személyek által alkotott RendSzerbe, ellenkező esetben csak egy tiszta lélek lesz, társtalanul, szerpétvesztetten, céltalanul bolyongva a térben. Szerves kötelék nélkül, egy kóbor sejt, funkció nélkül. Egyedül és vakon.
Odaát már nincs elkülönültség. Nincsen ÉN. MI van.
Mutatok nektek egy kis filmet...
Egy sejt életét mutatja be.
Egy sejtét, aki épp úgy rendelkezik mindenféle szervvel, mint a 70 milliárdnyi sejtből álló ember.
S hogy mi az oka annak, hogy ez az 1 ember a 70 milliárd sejtjével mégis mozog, gondoklodik, él és képes önálló életvitelre?
Hát az, hogy az egyetlen sejt, egy felsőbb szándéknak alárendeli egyéni individuumát, és EGYként, ki-ki a maga feladatkörében igyekszik tökéletes rendszert alkotni, és a felsőbb szándékot követve létezni - megteremtve ezáltal a gondolkodó embert...
Vajon mi képesek vagyunk-e alárendelni egyéni elképzeléseinket a nagy Világlátomásnak? Az EGY Isten EredetSzándékának - mely a mi számunkra adja az útmutatást?
Te képes vagy-e?!
Nézd meg hát ezt a kis filmet, s gondold végig - képes vagy-e sejtjeid alázatára...
Ha úgy érzed, eljött az ideje, hogy elfoglald immár helyedet a Teremtés Rendszerében, olvasd végig a szakrális fejlesztésben leírt oldalakat, s jelentkezz a megadott email címen!
Mindössze 12 ember egy olyan lehetőséget teremtett, ami egyedülálló, és régen várt.
Eonok óta várt esemény...
Akkor vajon mire lennénk KÉPesek, ha mindenki felzárkózna már végre Tenmagához, s REND-SZERbe állva teéé Isten adta dolgát?!
Amennyiben egy kisebb közösség érdeklődik a folyamatok és a rendszer egésze iránt, éks többen is szeretnének részt veni a fejlesztésben, kész vagyok egy előadás formájában tájékoztatást nyújtani róla, illetve egy napon többek számára is elérhetővé tenni a lehetőséget, amellyel a folyamatba beléphet.
Szeretettel várom a jelentkezéseket!
Éva