Útmutató a kezdetekhez
Sokan vagyunk ebben a gyönyörű, Szent Kárpát Hazában, akik már évek óta teljesítünk (jól-rosszul, kezdő, vagy haladó szinten) szolgálatot a változó, evolúciójának új szintjére érkező világunk zavartalan és eredményes fejlődési folyamatáért.
Magyarként ebben a folyamatban más szabályok vonatkoznak ránk, mint az emberiség többi tagjára, hiszem eltitkolt történelmünk olyan hagyatékot jelent, ami egyértelmű bizonyítékát adja, hogy a fizikai univerzumben való megjelenésünk irányt mutat a Föld népességének a fejlődés útján.
Legyen az a találmányok, vagy éppen az Istenhez való visszatalálás területe.
Ez a tény viszont hatalmas felelősséget is jelent egyben.
Nekünk kell felnevelkednünk olyan egységes értéket képviselő Nemzetté, amilyenek egykor voltunk.
Nemzetté, amely az Isteni Igazság és Rend követe, amelynek tagjai tisztában vannak a fizikai univerzumunk működésével, az emberi létforma sajátosságaival, a jelenlegi világrendet meghatározó folyamatok energetikai és politikai irányelveivel, és tisztában kell lennünk önnön szerepünkkel az emberi evolúcióban betöltött szerepünkkel, egyéni élettervünkkel és feladatainkkal.
Sokan, sokféleképpen indultunk ezen az úton.
Ám immár elértünk arra a pontra, ahol az EGY-S-ÉG iránymutatásait összehangoltan kell követnünk, hiszen csak így juttathatjuk érvényre azt a szándékot, amelyet az ÉG kíván általunk és segítségünkkel megvalósítani.
A MAG lélek élete: szolgálat.
Érdek és elvárás nélkül, odaadóan, félelem, kétség és megalkuvás nélkül, igaz hittel az EGY Isten útmutatásában, és követve az, minden nehézség dacára.
Követve abban a hitben, és biztos tudatban, hogy ez a teremtett univerzum csak tapasztalások színhelye, ahol a Végtelen Tudat, Yotengrit, Brahman, Egyetemes Szerzet - és nevezhetjük bármely kultura fogalomrendszere szerint - a fizikai szintre beszületett Isteni Tudat fizikai életén át tapasztalja a Teremtésének folyamatát.
Mi, MAGként segítteni érkeztünk az emberi fajt, hogy ebben a tapasztalásban, amikor legsötétebb mélységekben jár, FÉNYt, Isten Fényét mutassuk számukra - merre kell haladnia, hogy hazataláljon oda, ami után éhezik lelke, mitóta csak önálló utakat kívánt járni.
Mi vagyunk az a Nemzet, akinek a tékozló fiút haza kell vezetnia az Atyjához.
Ám előbb nekünk is haza kell térnünk, és mindent végig néznünk: azt, hogy hol követtünk el hibát Nemzetként és Gyermekként egyaránt.
És Hazatalálni, a bennünk élő Istenhez. A Krisztus szereteteláltal.
Ehhez kell megteremtenünk az alapokat EGYként, felismerni a világlátomást, melyet teremteni kívánunk az emberiséggel együtt, minden földi létező fejlődése és boldogsága, kiteljesedése érdekében.
Szeretetemet és eddigi tapasztalataimat, a bölcsességgé érlelődött Tudást, amit számomra elérhetővé tett a Teremtés - átadjam annak, aki ennek szükségét érzi.
Nem zárható ki senki a fejlődésből csak azért, mert nehezebb sorsot vállalt föl, hogy a maga részét teljesítse az egészben!
S ha értékesnek találtad, azzal fizetsz, amivel tudsz.
A Cél pedig - a MAG népének sarja
- feléptse önmaga erőtengelyét,
- feltárja saját életküldetését, és
- szolgálatba állítsa földi létezését ennek kiteljesítésére.
Isteni Szeretet Egységének Háza
Isteni Szeretet Egységének útján
Kárpátia, Fény korának vezérlő csillaga
Ezeknek figyelmes átolvasását kérem, a benne foglalt teher letételi gyakorlatokkal, zenei anyagok meghallgatásával és minden információ befogadásával, mert ezen az energián alapszik a további munkánk. Ez a benső iránymutatás szerinti módja az indulásnak.
Kérlek, olvasgasd, tanulmányozd kicsit, hogy ráemeljen arra az energiára, amely megalapozza fejlődésed erőterét.
Én már emlékszem saját vállalásaimra, ennek ajánlottam életemet, és kész vagyok segíteni Neked, hogy Te magad is elindulhass azon az úton, amely valóban az ÚJ ENERGIÁK kínálta lehetőségeket nyújtja, és a megértésnek egy olyan szintjére emel, ahol az elkövetkező jővőkép már nem a jelenlegi világrendet követi.
Segítek, hogy MAGyari küldetésünket, az Istenünk teremtő karjaiként, és az Ő szándékai szerinti módon valósíthassuk meg. Hiszen erre rendeltettünk.
A világunk népei és Földünk segítsgért kiált.
S nekünk MAGként oly kötelezettségeink vannak, amelynek nem megfelelni - mélységes bukást jelent egyéni szinten és Nemzetként egyaránt.
A Bárkánk, a Kárpátia készen áll.
Az elkötelezett, EGY IRÁNYBA EVEZŐ legénység hiányzik.
Én is csak egy kis fogaskerék vagyok abban az óriási gépezetben, egy szívdobbanás, egy frekvencia, amely az egész szimfónia része.
Szóló szerepekre csak ritkán van szükség. A szférák zenéjét EGY, Istenünk által vezényelt hangverseny-zenekarként szükséges játszanunk, hogy a Világmindenség ritmusát fölvehessük, és annak tökéletesen szóló részei lehessünk.
Csepp vagyunk mi csak a Világmindenségben.
Csepp, aki tengerként létezik jól, s épen...
Ebbe a zenekarba szeretnélek szólítani.
Ismerjük meg együtt az egyéni hangszereink összhangzatát, és derítsük ki, miről is szó a Világmindenség egyetemes dallama!
- Nincsenek hozzászólások.